Keleti Nyelvek Blogja

A kínai, japán és egyéb távolkeleti nyelveket tanulók és tanítók szubkultúrájának hírei eseményei.

Fő szponzorunk:

Friss topikok

Utolsó kommentek

2012.06.17. 11:27 Keleti Nyelvek Iskolája

Pekingi opera az Andrássy úton

Forrás: MTI

A Pekingi Nemzeti Nagyszínház különleges produkcióját, a Vörös Szikla című tradicionális pekingi operát mutatják be a Magyar Állami Operaházban július 4-én és 5-én.

 

Az igazi szenzációnak ígérkező, tradicionális pekingi opera, a Vörös Szikla zenéjét az egyik legismertebb kínai komponista, Csu Sao-ju (Zhu Shaoyu) dolgozta át, ötvözve a hagyományos pekingi opera, az ősi távol-keleti népzene és a nyugati muzsika motívumait - közölte az MTI-vel Várkonyi Judit, a dalszínház sajtófőnöke.

 

A Vörös Szikla alapjául szolgáló történet a kínai irodalom négy legismertebb regénye egyikét, A három királyság történetét dolgozza fel. A 14. században, a Han-dinasztia idején játszódik, amikor három királyság harcolt a Jangce folyó körüli területekért. A Budapesten látható opera ennek a harcnak az egyik leghíresebb momentumát, a Vörös Sziklánál lezajlott csatát mutatja be a közönségnek, ismert kínai énekművészek tolmácsolásában. 

 

A darab rendezője, Csang Csi-kang (Zhang Jigang) - aki egyebek mellett a 2008-as pekingi olimpiai játékok nyitó- és zárórendezvényének a rendezője is volt – neves kínai jelmez-, díszlet- és látványtervezők csapatával együtt építette fel az opera páratlanul színes látványvilágát. 

 

Érdekesség, hogy míg a tradicionális kínai színház a letisztultságáról és puritán díszleteiről híres, addig a Vörös Szikla című produkcióban ötvöződnek a gazdagon díszített jelmezek, a színes, nagyszabású díszletelemek, valamint a 21. századi vizuális effektusok. Az eredmény a nyugati ízlés számára valódi kuriózumnak számító színpadi élmény, amely 2009-ben óriási sikert aratott a New York-i Times Square-en is.

 

Pekingi Opera.jpg

 

A Pekingi Nemzeti Nagyszínház Paul Andreu francia építész tervei alapján készült, 2007-ben avatták fel a multifunkcionális előadóművészeti komplexum, a National Centre for the Performing Arts részeként. A 21 emeletes épületben három nagyterem kapott helyet több mint kétszázezer négyzetméteren.

 

Az operacsarnokban csaknem két és fél ezren, a hangversenyteremben több mint kétezren férnek el, a két színházban pedig egyenként ezernél is több néző foglalhat helyet. A három nagy csarnokot egyetlen óriási, titán- és üvegmozaikokból álló, íves tető borítja. Erről a kupoláról kapta az épület a nagy tojás becenevet. Az épület a Tiltott Várostól nem messze, a Nép Csarnoka mögött áll.

Szólj hozzá!

Címkék: peking keleti nyelvek iskolája Pekingi Nemzeti Nagyszínház Paul Andreau Vörös Szikla pekingi opera Csang Csi-kang Cso Sao-ju


Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása